FOGPÓTLÁS FOGBEÜLTETÉS
ALTATÁSBAN
EGY NAP ALATT

+36 30 508 9838

IMPLANTÁTUM BEÜLTETÉS INGYENES KONZULTÁCIÓ!

Fogbeültetés és Hagyományos Fogpótlás Összehasonlítása

Fogbeültetés és Hagyományos Fogpótlás Összehasonlítása

Melyik az 5 legfontosabb különbség a hagyományos és implantátumos fogpótlás között?

Az nyilvánvaló, hogy megfelelő rágóképességet csak jó fogazatot képes biztosítani. A jól megrágott étel viszont fontos feltétele az élelmiszerek gyors és hatékony megemésztésének. És akkor az egészségi szempontok mellett még nem is beszéltünk az ugyancsak fontos bizalomgerjesztő, esztétikus megjelenésről, ami elképelhetetlen rendezett, egészséges fogazat nélkül. Az is köztudott, hogy fogak állapota az idő előrehaladtával, még a legkörültekintőbb odafigyelés mellett is romolhat. Ennek a folyamatnak előrehaladott állapota az, amikor már fogpótlás szükséges, ami akár komplett fogsort is jelenthet. Ez utóbbira két ismert megoldás lehetséges: fogbeültetés és hagyományos fogpótlás. Ebben az írásban az ezek közötti fontosabb különbségekről lesz szó.

Azt, hogy szükséges e fogpótlás vagy sem, azt a fogorvos a fogazat megvizsgálása után dönti el. Gyakran segít a döntésben a helyszínen készített röntgenfelvétel. Amennyiben teljes fogsor ajánlott, a fogorvos ismerteti a szóba jöhető fogpótlás lehetőségeket. Gyakorlatilag a hagyományos protézis és a fogbeültetés között lehet választani. Az utóbbin belül további két megoldás ismert, a kétfázisú és az azonnal terhelhető egyfázisú implantátummal történő fogpótlás. Azt szintén meg kell beszélni a fogorvossal, hogy a két implantátum beültetés közül melyik az, amelyik az adott esetben alkalmazható.

Általában akkor ajánlott a hagyományos fogpótlás, amikor van jónéhány, a műfogsort stabilan rögzíteni képes egészséges fog a felső, az alsó vagy mindkét állcsonton. Az így készített fogpótlás a híd, miután az egészséges fogak mintegy pillérként tartják a műfogsort. A híd, akárcsak a teljes műfogsornál, fémvázon rögzített, élethű műfogakból áll és általában rögzített, tehát a páciens által nem kivehető.

A hagyományos fogpótlás másik gyakori formája az, amikor a páciensnek nincs ellátásra alkalmas fogazata a műfogsor rögzítéshez. Ez a helyzet akkor is, amikor valamilyen ok miatt egyik fajta implantátumos fogbeültetés sem lehetséges. Ez esetben a műfogsor hasonló módon készül, mint a híd, azaz fém vázon rögzített műfogakból áll, de a rögzítés tapadással, illetve ragasztással történik.

Egyre inkább terjed a fogászati implantátum, amit az állcsontba ültetnek be és egy vagy több, gyakran egy teljes fogsor rögzítésére szolgál. Ez a megoldás számtalan előnye miatt gyorsan terjed világszerte, így Magyarországon is. A fogbeültetés és hagyományos fogpótlás összehasonlításakor, számos előnye miatt ez a nyerő megoldás. Például egyetlen fog pótlása vagy híd esetében nem szükséges az egészséges fogakat feláldozni azért, hogy a fogat vagy a hidat valamihez rögzíteni lehessen. Az implantátum típusától függően, azt vagy az íny felmetszésével vagy egyszerűen, az ínyen keresztüli fúrással ültetik be.

Vegyük számba a fogbeültetés és hagyományos fogpótlás közötti fontosabb eltéréseket.

1.) A szomszédos fogakra gyakorolt hatás – Implantátum beültetéskor a szomszédos egészséges fogak érintetlenül maradnak, így azok élettartama meghosszabbodik. Míg a hagyományos protéziseknél a szomszédos fogakat kell rögzítésre felhasználni, addig az implantátumos pótlásnál erre nincs szükség.

2. Esztétikai hatás – Az esztétikai hatás szempontjából meg kell említeni, hogy az implantátumon rögzített fogsor nagyon hasonlít az eredeti fogakra. Egy szakszerűen elkészített fogpótlás implantátummal szinte lehetetlen megkülönböztetni az eredeti fogaktól, annyira természetes benyomást kelt.

3.) Tartósság – Míg a titánium ötvözet implantátumokon rögzített fogsorok egy életre szólnak, addig a hagyományos protéziseket néhány évenként javítani vagy cserélni kell. A hagyományos protézisek élettartama azért is rövidebb, mert a felhasznált anyagok minősége meg sem közelíti a fogászati implantátum minőségét.

4.) Használhatóság – A fogbeültetés és hagyományos fogpótlás közötti különbségek közül a legjelentősebb a használhatóság tekintetében tapasztalható. A hagyományos protézisnél, még a legnagyobb gonddal és körültekintéssel elkészített fogsor sem elég stabil. Gyenge a harapási erő és így a rágás sem tökéletes. Gyakran fordul elő hangképzési probléma, így a beszéd természetellenessé válhat. Az implantátum alapú fogpótlásnál a fog, híd vagy teljes fogsor tökéletesen stabil és kiválóan látja el feladatát. A fogcsontba rögzített implantátumok ugyanis tökéletes stabilitást biztosítanak. Nincs gond a rágással, a hangképzéssel és az esztétikával sem.

5,) Árkülönbség – A fogbeültetés és hagyományos fogpótlás közötti különbség a költségek tekintetében is jelentős. A költség a fogazat állapotától függően változhat és persze attól is, hogy egy fogról vagy egy teljes fogsorról van e szó. Általánosságban elmondható, hogy implantátumokon rögzített fogpótlás lényegesen drágább, mint a hagyományos módon készült protézisek. Az implantátum beültetés szájsebészeti műtéten során történik. Az implantációhoz használt eszközök és maguk az implantátumok is meglehetősen drágák, ami az egész fogpótlást megdrágítja. Egy kicsit sántító autós hasonlattal azt mondhatnánk, hogy ha a hagyományos fogpótlás a Suzuki, akkor az implantátum a BMW…

Mint a fenti írásból megtudhattuk, számos jelentős különbség van a fogbeültetés és hagyományos fogpótlás között.  Ezek az ismeretek hasznosak lehetnek azok számára, akiknek a két megoldás között kell választaniuk. Az ár-érték arány viszonylatában, aki megengedheti magának, mindenképpen ajánlott az implantátum beültetés megoldást választani.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2020
iliDent.com

 

5 1 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x