FOGPÓTLÁS
IMPLANTÁTUMMAL
ALTATÁSBAN

20 YEARS OF EXPERIENCE – 10,000 IMPLANTATIONS – 99.7% SUCCESS RATE!

Hagyományos protézis implantátum beültetés - a múlt és a jelen

Hagyományos protézis implantátum beültetés – a múlt és a jelen

A hagyományos protézis vs. implantátum beültetés alapú fogsor

Az teljesen egyértelmű, hogy a megfelelő rágóképesség jó fogazatot igényel, ami viszont egyik fontos feltétele az elfogyasztott élelmiszerek gyors és hatékony megemésztésének. És az is igaz, hogy kellemes, bizalomgerjesztő megjelenés elképelhetetlen rendezett, egészséges fogak nélkül. Sajnálatos, hogy fogazatunk állapota az idő előrehaladtával, a még oly’ körültekintő fogápolás mellett is romolhat. Ennek a folyamatnak egy előrehaladott állapota az, amikor fogpótlás válik szükségessé. Ez lehet korona, lehet híd vagy komplett fogsor. Ez utóbbi esetben két ismert megoldás lehetséges, a hagyományos protézis és implantátum beültetés alapú fogsor, azaz száj rehabilitáció. Ez az írás a két fogpótlás közötti különbségekről szól.

Fogpótlás előtt az első és legfontosabb lépés a diagnosztizálás, a fogazat és fogcsont állapotának felmérése CT és panoráma röntgenfelvétel alapján. Ennek ismeretében eldönthető, hogy az adott esetben milyen fogpótlás lehetőség vehető figyelembe. Az esetek túlnyomó többségében a hagyományos és az implantátum alapú száj rehabilitáció egyaránt lehetséges. Annak ellenére, hogy mindkélt esetben műfogsor készül, úgy az elkészítés, mint a fogsorok teljesítménye között óriási különbségek vannak. A hagyományos protézis és implantátum beültetés alapú fogsor közötti meghatározó különbség az, hogy míg a protézis a fogínyen nyugszik, addig a fogimplantátum alapú fogsor a beültetett implantátumokon.

A hagyományos fogpótlásra általában akkor kerül sor, amikor rendelkezésre áll néhány, a koronát vagy hidat stabilan megtartani képes egészséges fog. A híd, hasonlóan a teljes műfogsorhoz, fémvázra rögzített, élethű fogakból áll és általában rögzített, a páciens által nem kivehető fogpótlás.

Olyankor, amikor nincs protetikai ellátásra alkalmas fog a rögzítéshez és valamilyen ok miatt az implantátum beültetés nem lehetséges, akkor a hagyományos protézis marad az egyetlen megoldás. Ebben az esetben maga a fogsor hasonló módon készül, azaz fém vázon rögzített műfogakból áll, mint a hídnál, de ez esetben a fogsor rögzítés nagyrész a páciens általi ragasztással és/vagy vákuumos szájpadlással történik.

A fogászati implantátum használható egy vagy több vagy akár egy komplett fogsor rögzítésére, a fogcsontba vagy egyfázisú implantátum esetében akár az állcsontba kerül beültetésre. Ez a fajta megoldás számtalan előnye miatt gyorsan terjed a világban, így hazánkban is. A  fogpótlás során nem szükséges az egészséges fogak lecsiszolása, megcsonkítása azért, hogy a híd rögzíthető legyen. Hazánkban két ismert implantátum család létezik. Az egyik a hagyományos kétfázisú, a másik az azonnal terhelhető egyfázisú implantátum. Mi csaknem kizárólag ez utóbbit használjuk és a specialitásunk a száj rehabilitáció azonnal terhelhető implantátummal.

A hagyományos protézis és implantátum beültetés alapú fogsor közötti különbségek
A legfontosabb különbség az, hogy a hagyományos protézis a fogínyen nyugszik, az egyfázisú implantátum alapú protézis viszont a beültetett implantátumokon. Minden további előny és hátrány ebből az alapvető különbségből fakad.
1,/ FUNKCIÓ – Az azonnal terhelhető implantátumokon rögzített fogsor ugyanúgy funkcionál, mint a természetes fogak.Hasonló harapási és rágási erőt biztosít, ami nagyon fontos az emésztés szempontjából. Az élvezeti szempontok sem elhanyagolható, hiszen az ily’ módon rögzített fogakkal a ropogós élelmiszerek és  ételek is fogyaszthatók.
2./ TARTÓSSÁG – Az egyfázisú implantátummal készülő fogpótlások gyakorlatilag egy életre szólnak. Amikor gond van, az az esetek 99%-ában nem az implantátumokkal van probléma, hanem a befogadó csontszövettel. Előfordulhat ugyanis, hogy az idő múlásával az implantátumot körülvevő csontszövet megritkul, emiatt az implantátum meglazulhat. Az ilyen esetek többféle módon is megoldhatók.
3./ STABILITÁS – Ellentétben a hagyományos protézissel, az egyfázisú implantátumon nyugvó fogsor rendkívül stabil. A stabilitás alapj a csontszövetbe ültetett implantátum, valamint a speciális ragasztó, amivel a fogsort az implantátumokhoz rögzítik. Az ilyen fogsor fix, tehát a páciens által nem eltávolítható. A hagyományos protézis igen.
4./ ESZTÉTIKA – A hagyományos protézis és implantátum beültetés alapú fogsor közötti lényeges különbség az az esztétikai megjelenés, az implantátum beültetés alapú fogsor javára. Az egészséges fogakhoz a  megszólalásig hasonló kerámia műfogak nagyon kellemes esztétikai benyomást keltenek.

Még egy különbséget meg kell említeni, az pedig a magasabb költség. Az implantátum alapú fogsor elkészítése lényegesen drágább, mint a hagyományos protézisé. Az árkülönbözet legfőbb oka, a rendkívül drága titánium ötvözet fogászati implantátum.

Írásunkból kiderült, hogy a hagyományos protézis és implantátum beültetés alapú fogsor közötti jelentős eltérések vannak. Teljesen egyértelmű, hogy a hagyományos módszer ugyan lényegesen olcsóbb, ugyanakkor megközelítően sem olyan jó megoldás, mint a fogbeültetés. Ez az ismeret hasznos lehet azok számára, akiknek a két megoldás között kell választaniuk. Ár-érték arány alapján, annak, aki megengedheti magának, mindenképpen ajánlott az implantátum beültetést választania.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021
iliDent.com

5 1 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x