Miért hasznos a páciens számára a személyes fogászati konzultáció implantátum beültetés előtt?
A tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek döntő többsége nincs tisztában az implantátum beültetés és úgy általában a fogászati kezelések előtti személyes konzultáció jelentőségével, hasznával és gyakran szükséges rossznak tekintik azt. A fogbeültetés egyértelműen a komolyabb fogászati kezelések kategóriájába tartozik, s mint minden beavatkozásra, az implantátum beültetésre is fel kell készülni úgy pszichikailag, mint egyéb vonatkozásban. A tudatos felkészülés része a személyes fogászati konzultáció, aminek jelentőségéből semmit nem von le a tény, hogy sok helyen fizetni kell érte. Az alábbiakban sorra vesszük azokat az előnyöket, amelyekben azok részesülnek, akik részt vesznek egy ilyen megbeszélésen.
Korrekt diagnózis
Ugyan sok fogászati honlap van, ahol a páciens jelentkezéskor a saját szavaival elmondhatja milyen fogászati problémája van, de ez semmiképpen nem elegendő ahhoz, hogy az orvos valóban pontos képet kapjon a fogazat tényleges állapotáról. Valamivel jobb a helyzet akkor, ha képfeltöltésre is van lehetőség és a páciens feltölthet egy, a fogazatáról a közelmúltban készült panoráma röntgenfelvételt. Ily’ módon már megfelelő információhoz jut a fogorvos ahhoz, hogy előzetesen diagnosztizálhasson, hiszen a felvételen jól látható a fogazat és az azt magába foglaló fogíny és fogcsont állapota. Ennek alapján eldönthető például, hogy lehetséges e implantátum beültetés. Sőt az is, hogy az adott esetben milyen fogászati implantátum fajta lenne legmegfelelőbb, de az például már nem, hogy pontosan hány darabot kell beültetni.
Precíz és pontos diagnózis csaknem kizárólag személyes fogászati konzultáció során készíthető. Ez lehet előzetes konzultáció, mint az esetek túlnyomó többségében történik vagy az első kezelés alatt, illetve azt közvetlenül megelőzően. Ez utóbbinak több hátránya is van, az egyik az, hogy ilyen esetben a páciensnek nincs lehetősége megfontoltan átgondolni azt, hogy melyik felajánlott lehetőséget válassza, illetve, hogy valóban akarja e a felajánlott kezelés vagy kezelések valamelyikét.
Bizalom és bizalomépítés
A fogbeültetés az egyik legkomolyabb, ha nem a legkomolyabb fogászati kezelés. Az implantátum beültetés ugyan egy invazive műtéti beavatkozás, de összetettség tekintetében nem hasonlítható a konzerváló -, de különösen nem az esztétikai fogászati kezelésekhez. Jogos igény a páciens részéről, hogy megbízzon az implantológusban, hiszen a munkájának minősége és eredményessége hosszú évekre meghatározó lehet számára.
A személyes fogászati konzultáció kiváló alkalom arra, hogy a páciens szemtől szembe találkozhasson és közvetlenül megismerhesse az orvost, aki a fogbeültetést végzi. Az őszinte és kötetlen beszélgetés során egyrészt minden lehetséges kérdés megválaszolásra kerülhet, másrészt a beszélgetés során kialakulhat egyfajta, a sikeres beavatkozáshoz nélkülözhetetlen szimpátia és bizalom az orvos iránt.
A röntgen és a szájüreg vizsgálat eredménye alapján az fogorvos diagnosztizál és ezt közérthetően elmagyarázza páciensének, a lehetséges megoldásokkal együtt. Amennyiben a páciens az implantátum beültetés fogpótlás mellett dönt, az implantológus egyszerű szavakkal elmagyarázza a beavatkozás lényegét és folyamatát. Elmondja, hogy mikor, mi és hogyan történik a fogbeültetés alatt. A személyes konzultáción szintén alkalom nyílik kérdések feltevésére és a páciens számára nem teljesen világos dolgok tisztázására. Mind ezek fontos elemei az orvos iránti bizalom építésnek.
A bizalom és bizalomépítés fontos része a recepciós, az asszisztens és a kiszolgáló személyzet is. A kezelés iránt érdeklődő legelőször, telefonon vagy személyesen a recepcióssal kerül kapcsolatba. A vele történő beszélgetés is döntő lehet. Egy udvarias, szolgálatkész és informatív recepciós keltheti az első kedvező benyomást az intézmény iránt. Hiába jó hírű egy fogászat, egy udvariatlan, tájékozatlan és nemtörődöm recepciós elriaszthatja az implantátum beültetés iránt érdeklődőt.
Nagyjából ugyanez vonatkozik a többi kollégára, az előzékenység, az udvarias szolgálatkészség és a magas szintű szakmai tudás részükről is elengedhetetlen a páciens bizalmának elnyerésére.
Környezeti hatás
Az implantátum beültetés, azon túl, hogy egy komoly fogászati kezelés, meglehetősen sokba is kerül, így teljesen jogos elvárás, hogy megismerjük azt a környezetet, ahol mindez történik. A személyes fogászati konzultáció, a már említett előnyökön túl, erre is kiválóan alkalmas. A konzultáció során nem csak a recepciós kollégákat, az asszisztenseket és a fogbeültetést végző implantológust ismerheti meg, hanem a rendelőt, a környezetet is, ahol a majdani fogbeültetés történik.
A „Mutasd meg a lakásod, megmondom ki vagy!” – tartja a közmondás. Átvitt értelemben ez a jelen témára is igaz: Mutasd meg a rendelőd, megmondom ki vagy! A tágabb környezet, az épület, de különösen a rendelő tisztasága, fogászat technikai felszereltsége és fejlettsége, nagyon sokat elárulhat az ott végzett fogászati kezelések minőségéről. Az ember joggal feltételezheti, hogy egy modern eszközökkel felszerelt kifogástalan benyomást keltő fogászati rendelőben, a szakmai munka és annak eredményessége is kifogástalan. A személyes fogászati konzultáció során ez a fontos tény is nyilvánvalóvá válik a páciens számra és komoly befolyással lehet a döntésére.
Írásunkból megtudhatta a kedves olvasó, hogy milyen területeken, milyen jelentőséggel bír a páciens számára a személyes fogászati konzultáció. Nem csak a pontos diagnózis miatt szükséges a személyes találkozás és beszélgetés. A páciens számára legalább ennyire fontos az implantológus, az őt segítő kollégák, valamint az őket körülvevő környezet megismerése is. A konzultáció során szerzett ismeretek és tapasztalat birtokában nagyobb valószínűséggel hozható érdemi döntés az implantátum beültetés kezelést illetően.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van, vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 iliDent.com